Sokakban felmerül az igény, hogy valami olyat tegyenek, amivel tényleg segítenek a bajbajutottakon. A vérplazma adás például kézenfekvő ötletnek tűnik, ugyanakkor elég ijesztőnek is, ha valaki nem tudja, miről is van szó. Számtalan tévhit, félreértés és kizáró ok kapcsolódik a témához, ezért úgy döntöttünk: ebben a cikkben összefoglaljuk mindazt, amit tudnod kell a vérplazma adásról.
Kezdjük a legelején: mi az a vérplazma?
Nem véletlenül mondják a vérplazmára, hogy folyékony arany. A színe mellett azért is, mert a vér mintegy 55%-át kitevő alkotóelem rendkívül értékes.
A vérplazma több mint 90%-a vízből áll, a valódi kincs viszont az a 7-8%-ot kitevő fehérjék és 1-2%-ot jelentő zsírok, ásványi anyagok és hormonok, amelyeknek köszönhetően elkészülhetnek azok az életmentő gyógyszerek, melyek nélkülözhetetlenek az olyan súlyos betegségek, mint például a vérzékenység, a májelégtelenség vagy az immunhiányos állapotok kezelésében.
És milyen maga a vérplazma adás?
A vérplazma adás egy biztonságos, 30-60 perces folyamat, amely során a 18 és 60 év közti egészséges plazmaadók (bátran nevezhetjük őket hősöknek) az 50-130 kg-os súlyukhoz mérten arányosan járulnak hozzá ahhoz a vérplazma készlethez, amelyből többek között a fent említett gyógyszerek készülnek.
De hogyan zajlik maga a folyamat?
Vérplazma adás előtt, alatt, után
Mielőtt sor kerülne a vérplazma levételre (hivatalos nevén plazmaferezisre), még van pár teendőnk leendő plazmaadó hősként.
Kezdjük a kötelezőkkel
- Időpontot kell foglalnunk vérplazma adásra.
- Részt kell vennünk egy kérdőívkitöltésből és vérvételből álló, orvosi vizsgálatot és konzultációt is magában foglaló alkalmassági vizsgálaton.
- Minden vérplazma adás és véradás után megvizsgálják bizonyos vírusok jelenlétét. Amennyiben a laboreredmények megfelelőek, nincs elvi akadálya a plazmaadásnak.
Jöhetnek a szorgalmik (erősen ajánljuk)
- Igyál sokat vérplazma adás előtt
A plazmaferezis előtti napon 3 liter, aznap, plazmaadás előtt 2 liter vizet/ásványvizet fogyassz, több részletben, hiszen vízből veszítesz a legtöbbet. Az alkohol fogyasztása tilos, gyümölcslevet ihatsz. - Egyél eleget és jót
Mivel a zsíros táplálék fogyasztása rossz hatással van a vérplazma minőségére, előző nap és a vérplazma adás napján kerüld a magas zsírtartalmú (és erős színanyagokat tartalmazó) ételeket, italokat. Éhgyomorral érkezni tilos! - Konkrét tippekért olvasd el táplálkozási kisokosunkat
- Aludj jól (vagy legalább eleget)
Bár eltérő korunkból és szokásainkból fakadóan más-más alvásigénnyel rendelkezünk, biztosan nem hibázol, ha minimum 7 órát alszol a vérplazma adás előtti napon.
Arra kérünk, mindenképp csak egészségesen jelenj meg a plazmaadás helyszínén: amennyiben lázas vagy, esetleg fertőző betegségtől szenvedsz, inkább foglalj új időpontot 2 héttel későbbre!
Ez történik veled a vérplazma adás során
Ellentétben a vérvételnél tapasztaltakkal, a vérplazma adás során a levett vért plazmára és vérsejtekre, valamint vérlemezkékre bontják, majd a plazmán kívüli alkotóelemeket visszajuttatjuk a véráramba.
Ez az oka, hogy míg vért mindössze néhány alkalommal, addig vérplazmát 45-ször adhatsz egy évben. Ez persze csak Magyarországra igaz: Ausztriában például 50, Németországban 60, az Egyesült Államokban pedig maximum 104 alkalommal adhat valaki vérplazmát egy évben.
Az ország minden plazma centerében hálásak, ha 10-15 perccel a lefoglalt időpontod előtt érkezel, hiszen így jóval kisebb az esély arra, hogy az adminisztráció miatt csúszással kelljen számolni.
A szakemberek minden esetben az aktuális testsúly alapján határozzák meg a leválasztandó vérplazma mennyiségét. Maga a folyamat maximum 1 órát vesz igénybe, de ennél jóval gyorsabb, ha valaki megfogadja azokat a javaslatokat, amelyeket a szorgalmi részben írtunk. A gyakran visszajáró plazmaadó hősök – bejáratott vénájuknak köszönhetően – akár 30 perc alatt is végezhetnek.
A plazmaadás elején a véradáshoz hasonló intenzitású szúró érzést tapasztalhatnak a plazmaadók, de ez a szükséges mennyiségű folyadék fogyasztásával minimalizálható.
A vérplazma adás során egy plazmaferezis készülék fogja a leválasztott plazmát plazmazsákba gyűjteni. Néhány perc múlva a vérsejteket és a vérlemezkéket ugyanazon a könyökhajlati vénán keresztül visszavezeti, az utolsó visszavezetésnél pedig sóoldatot is juttat a plazmaadó szervezetébe.
A levett vérplazmát a vérzékenységben szenvedő betegek nem transzfúzió formájában, hanem kiemelkedő minőségű gyógyszerként kapják meg.
Csak semmi rohanás!
Bár a vérplazma adást követően a napi rutin folytatható, biztonsági okokból minimum 30 percet érdemes még a helyszínen tartózkodni. Alapvetően erre azért van szükség, mert ha valaki nem evett vagy ivott eleget a plazmaadás előtt, akkor számíthat egy kis szédülésre.
A különböző plazma centerekben maximálisan fel vannak készülve az ilyen helyzetekre, és a szakmai stáb kiváló, energizáló ételeket, italokat biztosít a plazmaadó hősök számára.
Előfordulhat az is, hogy némi véraláfutás alakul ki egy-egy szúrás helyén, de ezeknél komolyabb mellékhatások csak elvétve alakulnak ki.
Az biztos, hogy a plazmaadás napjára nem érdemes boxedzést tervezni, se pedig súlyzós tevékenységeket, nehéz fizikai munkát beiktatni, hiszen a szervezetnek szüksége van egy kis pihenésre a visszatöltődéshez.
Ezektől eltekintve viszont szinte mindent ugyanúgy csinálhatunk, mint a vérplazma adás előtti időszakban.
Ezektől eltekintve viszont szinte mindent ugyanúgy csinálhatunk, mint a vérplazma adás előtti időszakban.
Kezdjük a számokkal!
Ma Magyarországon egy szorgalmas hős akár 700.000 forintot is kereshet évente vérplazma adással. Egy-egy adományozás alkalmával a „plazmaadás pénz” akár 15-20.000 forint is lehet.
Csakhogy van egy kis bökkenő!
„Nem minden arany, ami fénylik.” Jelen esetben nem minden készpénz, ami annak látszik. Ugyanis léteznek olyan vérplazma adással (is) foglalkozó központok, amelyek részben vagy egészben utalványok formájában adják oda a juttatásokat. Ez pedig hiába magasabb összeg, mint amit egy-egy ténylegesen készpénzt adó központ ad, a valóságban többen választanák például a szabadon felhasználható 10.000 forintot, mint az egyben, egy helyen elkölthető 15.000 forintos utalványt…
A lényeg: mindig érdemes előre megnézni, hogy egy adott centrumnál milyen juttatások várhatók.
Sőt! Az sem mellékes, hogy az alapjuttatásokon felül milyen egyéb lehetőségeket, akciókat, nyereményjátékokat biztosít egy-egy vérplazma adással foglalkozó cég.
A legjobban fizető plazma nyomában
Ha a nemzetközi helyzetet nézzük, azt láthatjuk, hogy az Egyesült Államokban akár 30-40.000 forintot is kereshet valaki egy vérplazma adással (az árfolyamtól függően). Ausztriában nagyságrendileg 12-17.000 forintot, Csehországban 12-13.000 forintot kaphatnak a plazmaadók adományonként.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az eltérő szabályozások miatt nem érdemes Magyarországról plazmaturizmusba kezdeni.
A Plazma Center által biztosított ingyenes, minőségi vizsgálatok, 10.000-14.000 forintos alap készpénzjuttatások, utazási költséghozzájárulás, kiegészítő ajándékok, értékes nyeremények és jubileumi kifizetések olyan „csomagot” nyújtanak, amelynek nincs párja az országhatáron belül.
Vérplazma adás: kizáró okok és tévhitek
Korábban említettük, hogy kizárólag egészséges jelentkezők adhatnak vérplazmát, de mit is jelent ez pontosan? Készítettünk egy cikket számodra a vérplazma adás kizáró okairól, hogy megtudhasd, milyen gyógyszerek szedése esetén, illetve milyen betegségek és speciális esetek akadályozhatnak meg a vérplazma adásban.
Hasonlóan ehhez a cikkünkhöz, a kizáró okokról szóló írásunk is alkalmas arra, hogy néhány vérplazma adáshoz kapcsolódó tévhitet eloszlasson. Azonban sajnos mindig felbukkan egy-egy új tévhit, ami miatt rengetegen vetik el a plazmaadás lehetőségét.
Leszámolunk a legmakacsabb tévhitekkel
A „bármennyiszer adhatok vérplazmát” tévhit igen gyakori. Magyarországon egy évben maximum 45 alkalommal adhatsz vérplazmát, két plazmaadás között pedig minimum 3 napnak, vagyis 72 órának el kell telnie. Kevesen tudják azt is, hogy az éves leadott vérplazma mennyiség nem haladhatja meg a 34 litert.
Plazma Center tipp: Szerintünk heti 1 alkalom az ideális vérplazma adási ütem, amelyet követve könnyen maximalizálható az éves mennyiség.
„Csak plazmát adok és kész.”
Sokan gondolják, hogy ha rendszeres plazmaadóvá válnak, akkor soha többé nem kell külön vért adniuk. Ezzel szemben az igazság az, hogy a 439/2015 (XII. 28.) kormányrendelet szerint a rendszeres plazmaadóknak évente 1 alkalommal részt kell venniük teljes véradáson.
Erre az első vérplazmaadást követő 180 napon belül van szükség, ellenkező esetben kizárásra kerülnek a rendszerből. Ez a rendelet nagyban segíti a rászoruló, magyar betegek gyógyítását, életmentését, hiszen így olyan donorok is bekapcsolódhatnak a teljes véradásba, akik enélkül ezt nem tennék meg.
„Csak besétálok és kész!”
Egyrészt időpontfoglalás nélkül nem érdemes szerencsét próbálni. Másrészt az alábbi kritériumok minden hazai központban érvényesek:
- 18-60 éves életkor
- Megfelelő testsúly (50-130 kg között)
- Jó egészségi állapot
- Sikeres alkalmassági vizsgálat
- Magyarországon bejelentett lakóhely
- Érvényes fényképes személyazonosító igazolvány, lakcímkártya, és TAJ-kártya bemutatása
Vérplazma adásra nincs is szükség, mert már olyan fejlett az orvostudomány
Az ugrásszerű orvosi fejlődés (és a népszerű sci-fik) ellenére a mai napig nem lehetséges szintetikus módon előállítani a vérplazmát. Ugyan a véralvadási fehérjék gyártása kivitelezhetővé vált, például az égési sérülteknél megfigyelhető jelentős vérplazma veszteség pótlásában is kulcsszerepe van a vérplazma adások során begyűjtött készleteknek.
Ezen felül a vérplazmából életmentő gyógyszerek készülnek olyan betegségek kezeléséhez, mint például a vérzékenység (hemofília) vagy az autoimmun/immunhiányos betegségek.
Azért szerencsére vicces vérplazma adás tévhitekkel is találkozunk
Népszerű TikTok csatornánkon időről időre feldolgozzuk azokat a tévhiteket, amelyek mosolyt csalnak az arcunkra:
Ha szívesen néznél hasznos és szórakoztató videókat a vérplazma adás univerzumából, kövesd TikTok csatornánkat!
Reméljük, mindent megtudtál, ami érdekelt és nem tudtad vagy merted eddig senkitől megkérdezni. Amennyiben bármilyen kérdésed merülne fel a vérplazma adáshoz kapcsolódóan, ne bízd magad a véletlenre, írj nekünk vagy keress minket telefonon!